 |
|
 |
| |
2010.01.11.Elnökjelölt cáfolja a
Posted on 2010. January 11. Monday, 16:11 by levai
Az elnökjelölt nem pihen
Ritter Árpád nem a levegőbe beszélt, mikor a december 16.-ai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a következő hetekben megsokszorozott energiával járja majd az országot, hogy személyesen is megtapasztalja, milyen körülmények között edzenek a honi birkózók, illetve a kluboknak mik az elvárásaik egy leendő elnökkel szemben…
- Számtalan szakosztályt kerestem föl, beszéltem vezetőkkel, edzőkkel, versenyzőkkel. – kezdte mondandóját Ritter Árpád. – A válság okozta rossz hangulat a sportágunkat sem kerülte el, hiszen a pénztelenség mindenhol éreztette hatását, de merő illúzió lenne, csak a pénzügyi krízisre fogni a rossz anyagi körülményeket. Tudom, hogy a honi sportágak zöme megkapva az állami pénzjuttatást - ami, sajnos évről-évre egyre kevesebb -, nem áldoz a szakosztályokra, vagy legalábbis minimális összeget. Ezzel a mi sportágunk is így van, de amennyiben a január 23.- i Tisztújító Közgyűlésen a küldöttek engem választanak meg a Magyar Birkózó Szövetség elnökének, akkor a szakosztályok számíthatnak arra, hogy lényegesen több pénz áramlik majd be az állami támogatásból, mint az eddigi elnökségi idő alatt. Ezt megígérhetem!
- Sajnálattal hallottam, hogy többen attól tartanak, amennyiben változás történik a Magyar Birkózó Szövetség élén, akkor teljes garnitúra csere várható. Ez kategorikusan ki tudom jelenteni, hogy nem igaz! Ez a választás elvekről szól, nem pedig posztokról és személyi kérdésekről. (Az a véleményem, hogy apró változtatásokkal, döntésekkel hatalmas változásokat lehet elérni, de itt nem személyi kérdésekre gondolok, hanem pl. a válogatási elvek lefektetéséről, válogatottak edzőtáboroztatásának és versenyekre való kiutaztatásának a helyes összhangba hozásáról, a rangsorverseny helyezettjeinek megjutalmazásáról és, hogy az egyesületek már januárban kapjanak támogatást.) Egyrészt, most is kiváló szakemberek végzik a munkát a válogatottak körül, minden korosztályban. Másrészt, annak, aki szorgalmasan és lelkesen tesz a magyar birkózó sportért, egy pillanatig sem kell attól tartania, hogy a jövőben nem lesz maradása. Ezúton, tehát szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy ha elnök leszek, senkit sem fogok elküldeni, senkinek nem fogok felmondani sem a szakmai, sem az adminisztratív területen.
- Az elmúlt hetekben már többen hallhatták, olvashatták, tőlem, hogy nem szeretek a levegőbe beszélni, tenni szeretnék a sportágunkért. Vallom, hogy nyíltan, őszintén kommunikálva juthat előre szeretett birkózásunk, mind a honi, mind a nemzetközi megítélésben. Tudom, hogy az eredmények minősítik a sportágakat, de a sikerhez, elengedhetetlen tényező, hogy minél tisztább és könnyen átlátható módon működjön a Szövetség, amelynek ténykedését, bármelyik kis egyesület nyomon tudja kísérni egy-egy elnökségi ciklus alatt. Az egyik vesszőparipám pedig a MÉDIA, ha kell, képletesen szólva „tűzzel-vassal” küzdeni fogok, hogy megteremtsem a feltételét annak, hogy a birkózás ott legyen a híradásokban, legyen szó rádióról, tévéről, napilapról vagy online felületekről. Ezen feladatainkhoz sok-sok jó gondolatra és számtalan tevékeny munkatársra van szükség. Közösen összefogva valósíthatjuk meg nagyratörő álmainkat!
Bízom benne, hogy minden választóhoz eljutnak gondolataim. Ennek szellemében tartjuk meg Konferenciánkat 2010. január 15-én, 11 órakor a Hotel Prémiumban, (Budapest XIII. ker. Országbíró utca 44-46) a
„A MAGYAR BIRKÓZÁS JÖVŐJÉÉRT” címmel.
A konferencia díszvendégei lesznek: Polyák Imre olimpiai bajnok, Varga János olimpiai bajnok, Növényi Norbert olimpiai bajnok, Komáromi Tibor világbajnok, Kovács István világbajnok és még reményeim szerint több világnagyság.
|
|
 |
|
 |
| |
 | |  | | | Hír értékelése Értékelés: 5 Szavazat: 4

| |  | |  |
|